ufc
ufc
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
szavazás
Melyik a kedvenc csapatod a Borsodi Ligában?
Melyik a kedvenc csapatod a Borsodi Ligában?

Újpest
Zalaegerszeg
Debrecen
Mtk
Sopron
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
stadionról
stadionról : Stadiontörténet

Stadiontörténet

én  2006.09.09. 11:53

A Szusza Ferenc Stadion részletes története

Stadiontörténet

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség az UTE – Pamutgyári mezőn, a mai Erkel Gyula utcában lévő – pályáját a túlságosan kis méretű játéktér miatt nem hitelesítette az 1903-as bajnoki mérkőzésekre, így a focistáknak új otthon után kellett nézniük. A klub vezetői úgy döntöttek, a Népszigeten új pályát építenek. A pálya gyorsan elkészült, 1903. május 24-én avatták fel a sporttelepet.

A Népszigeti pálya majdnem 20 évig szolgálta az Újpestet, az újpesti labdarúgókat és futballrajongókat. A korabeli újságok alapján a legmagasabb nézőszámot 1920. decemberében, az Újpest–MTK (1-0) mérkőzésen mérték, ekkor 10 ezer néző tekintette meg a találkozót. A pályát hatalmas fák vették körül, a játékteret pedig kerítés és padok övezték.

1921-ben a terület tulajdonosa, a Földművelésügyi Minisztérium felmondta a bérleti díjat. Ekkor döntötték el az UTE vezetői, hogy új pályát építenek!

1922. szeptember 17-én, újpesti polgárok, vállalatok pénzéből készült el a nagy mű!

A Stadion!

Az első, amelyet Magyarországon ezzel a névvel illettek.

Az első, amely vasbetonból készült.


A stadionban 200 fedett páholy és 20 ezer férőhely várta a szurkolókat.

A nyitómérkőzésen az FTC csapatát fogadtuk, és nyertünk is 2-1-re, 15 ezer néző előtt. 1925 és 1928 között kerékpárpálya futott körbe a fű körül. 1930-tól a B oldal is fedett lett.

A következő nagyobb változást 1945 hozta. Ebben az évben egy hatalmas árvíz szinte elmosta a pályát. A faanyagot pedig elhordták a háború nélkülözése miatt fagyoskodó emberek. De ez az év hozta a stadion újjáéledését is.

Teljesen felújították a stadiont, és hivatalosan 45 117 férőhelyesre bővítették. Az 1948-as, 9-0-ás magyar győzelemmel záródó Magyarország–Románia találkozóval pedig az immáron Megyeri úti stadion nevet viselő sportlétesítmény lett Magyarország nemzeti stadionja, a válogatott otthona.

Egészen 1953-ig, a Népstadion megépüléséig játszotta itt találkozóit a nemzeti tizenegy.

Ez idő alatt született a nézőcsúcs is, 1948. október 3-án a magyar–osztrák, 1949. május 8-án, szintén a magyar–osztrák, november 20-án pedig a magyar–svéd mérkőzés vonzott 50 ezer nézőt. Ebben az időszakban született a nézőcsúcs Újpest-mérkőzésen is, 1949-ben, az FTC ellen 40 ezer szurkoló zsúfolódott be a stadionba. A stadion 1948-ban a klubtól állami tulajdonba került…

Az '50-es évek közepétől a klub a nagyobb mérkőzéseket a Népstadionban volt kénytelen rendezni, elveszítve így a hazai pálya előnyét. És a Megyeri úti stadion kapacitására sem volt szükség már kisebb csapatok ellen. Ennek megfelelően az ’50-es évek végén futópályát alakítottak ki a stadionban, emiatt a lelátókból „levágtak” egy részt, és így a kapacitás 32 ezresre csökkent.

A következő változást 1962-ben jegyezhettük fel, ekkor nyitották meg a mentőbejárót a B terasz közepén. És ezzel kettévágták az addig a teljes B-teraszt elfoglaló Újpest-tábort.

1968. áprilisában, a Vasas elleni mérkőzésen elkészült a világítás. A lámpaoszlopok a lelátón belül voltak, így újabb lelátórészt kellett levágni, a kapacitás – bár ezúttal minimális mértékben – de ismét csökkent. A ’70-es években „mindössze” egy változás történt: egy vihar megrongálta a Tribün tetőszerkezetét, amit el kellett bontani. Így a megépítés óta először fedett lelátó nélkül maradt a stadion.

A ’80-as években sem költöttek sokat a stadionra. Az egyetlen említésre méltó esemény az új világítás 1989-es felavatása, ami azért vált szükségessé, hogy a régi lámpák fénye nem volt elégséges a színes közvetítésekhez.

1998-ig ismét nem történt semmilyen változás. Ekkor a klub saját pénzén felújította a VIP-páholyt, és itt a padokat székekre cserélték.

1999-ben kezdődtek el az igazán nagy átalakítások, majd végén 2001. november 15-én, a Magyarország–Macedónia (5-0) mérkőzéssel avatták fel a teljesen megújult, 13 501 ülőhellyel, exkluzív VIP-boxokkal, bőr VIP-fotelekkel, modern stadiont.

Azóta két fontos változás történt a stadionban. 2003 nyarán elkészült a fejépület, és
2003. október 25-én új neve lett csapatunk otthonának.

Az Újpest–MTK mérkőzés óta az egykori legendás Újpest játékos nevét viseli a létesítmény, a hivatalos neve Szusza Ferenc stadion.

Nem hagyhatjuk ki a krónikából, hogy a magyar nemzeti válogatott még nem szenvedett vereséget az Újpest-stadionban!

 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
óra
 
számláló
Indulás: 2006-09-08
 
szavazás
Ki a kedvenced az Újpestbe?
Ki a kedvenced az Újpestbe?

Rajci
Erős
Kovács
Tisza
Füzi
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!